Kerc település Szeben megyében található, 887 lakosa van.

Kerc

Kerci (Kerz) Cisztercita apátság

Google Static Map

GPS Koordinatak:
45.79214 E, 24.56896 K

A cisztercita kolostor 1216-ban keltezett aktákban szerepel először, de a kutatások rávilágítottak, hogy az első faépítményeket 1202-1206 között emelték. Az első kőkápolna 1210-1215 között, az első kerítőfal pedig 1230-1241 között épült.

A munkálatok a tatárinváziót (1241) követően új erőre kaptak, amikoris minden épületet újraépítettek. A kolostorban az elején szigorú fegyelem uralkodott, a kereszténység terjesztésén dolgoztak, de a föld művelésére és szőlőtermesztésre is megtanították a környékbeli lakosságot.

A törökök elleni harcokban (1421-1432) is mesérültek a kolostor falai, de az idők folyamán a kolostorban is egyre lazáébb lett a fegyelem.Mátyás király 1474-ben bezárta a kolostort, és annak javait a szebeni katolikus egyháznak adományozta. 1495-ben elkezdték a javítási munkálatokat. amelyek 1506-ban abba is maradtak. A XVI. században a templom és a kolostor legnagyobb része rommá változott.

Túlélte a sok száz évet és még ma is látható a kolostor nyugati fala két emeletnyi magasságban. Áll a templom nyugati fala is, amelyen látható egy hatalmas rozetta nyoma, és az 1495-ben épített torony.

Áll még néhány külső fal, a templom főhajójának nincs teteje, ott egy, az első világháborúban elesett német katonáknak van sírkertje.1418-ban Luxemburgi Zsigmond azt mondta, hogy emlékszik arra, hogy egyik elődjét a templomba temették el, de az ásatások ezt nem tudták igazolni, ugyanis a templom padlózatának felújításakor a templombelsőből eltávolították a sírköveket. Minden valószínűség szerint az 1550-es években, amikor az itt élő szászok áttértek az evangélikus vallásra, a kolostor megmaradt részeiből kialakították a ma is látható templomot.

A belseje ma is olyan egyszerű és rideg, mint annak idején volt, az épület arhitektúráján sem változott semmi, így még ma is él a cisztercia apátság hajdani hangulata.

Látogatható

09:00-18:00. V: 11:00-18:00

Kapcsolat

Tel : 0040-743-168-839

E nyelveken hívhat:

román, német

Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás
Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristian Boboc Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Kovács Lajos Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristina Minculescu Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Zaman Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Habok Lilla Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás
Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Csedő Attila Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Lender Zsolt Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Tudor Seulean Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristian Boboc Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristian Boboc Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Habok Lilla
Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Tudor Seulean Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Habok Lilla Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Zaman Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás
Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristian Boboc Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristian Boboc Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristian Boboc Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Zaman Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristina Minculescu
Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Kovács Lajos Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Ana Morar Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Kovács Lajos Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Jakabbfy Tamás Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Zaman Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Zaman
Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Apostoaia Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Cristian Boboc Cisztercita apátság, Kerc , Fotó: Bogdan Zaman

Share Cisztercita apátság, Kerc (E68 Nagyszeben-Brassó).

Facebook Twitter LinkedIn