Küküllővár település Fehér megyében található, 1800 lakosa van.

Küküllővár

Küküllővár, Református templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46.24733 E, 24.17105 K

Küküllővár református templomának építési idejét sokan kutatják. Egyesek tudni vélik, hogy hajdani két tornya 1060-ban épült és átvészelte az 1241-es tatárjárást is. Az orgona mögött ma is jól láthatóak a később összefalazott ikertornyok, amelyek beleolvadtak a nagy mongol-tatárjárás után megnagyobbított és átalakított templomba. A jelenlegi közel 14 m magas torny téglából épült, csupán 2 hármas ablakának oszlopfejei készültek kőből. Falán látható a híres tatárfej, amelyet a hajó, XIII- XIV. században készült freskóival együtt a reformáció idején lemeszeltek. A freskórészletek az 1897-es restauráláskor kerültek napfényre.

A tatárfej alapja eredetileg vöröses volt, a fej pedig élénk rózsaszínű. Méretei a süveg aljáig 57 cm, a nyak 22 cm, a fej szélessége a szemeknél 45 cm. A fejet kör övezte, amelyen kívül vörös lángok voltak. Festésére a nagy mongol-tatárdúlás után kerülhetett sor, amikor Küküllővár lakosságát kiírtották, mintegy emlékeztetőül a történtekre. A templom egy másik érdekessége a katolikus múltra utaló, két díszes kőrácsos ablak. A külső falakat 4-4 támpillér erősíti.

Küküllővár, Református temlom, Fotó: Andrei Popa Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bardócz Csaba
Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bethlen Gábor Küküllővár, Református temlom, Fotó: Andrei Popa Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bethlen Gábor Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bethlen Gábor Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bardócz Csaba Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bethlen Gábor Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bardócz Csaba Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bardócz Csaba Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bardócz Csaba
Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bardócz Csaba Küküllővár, Református temlom, Fotó: Csedő Attila Küküllővár, Református temlom, Fotó: Csedő Attila Küküllővár, Református temlom, Fotó: Csedő Attila Küküllővár, Református temlom, Fotó: Andrei Popa Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bethlen Gábor Küküllővár, Református temlom, Fotó: Csedő Attila Küküllővár, Református temlom, Fotó: Bethlen Gábor Küküllővár, Református temlom, Fotó: Andrei Popa

Share Református templom, Küküllővár (DN14a Radnót-Medgyes).

Facebook Twitter LinkedIn