Fenyőkút település Hargita megyében található, 297 lakosa van.

Fenyőkút

Fenyőkút, tőzegláp

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46.50406 E, 25.25462 K

Hat kilóméterre Korond központjától varázslatos világba csöppenünk. 2013-ban kiépítettek egy olyan ösvényt, amelyen kerekes székkel is lehet közlekedni. 2019 óta tanösvényt is van ezen a 40 hektáros területen. 11 méter vastag moharéteg fölött lépkedünk a deszkapallón.

A deszkapalló deszkáin neveket lehet látni, az adományozó nevét 850 személy segített deszkákkal, hogy elkészülhessen az ösvény! Ez a forrásokkal öntözött, vastag mohával benőtt vulkáni plató, olyan állatok élettere, mint az erdei és, a gyepi béka, foltos szalamandra, és az elevenszülő gyík.

Növényzetét érdemes megfigyelni, ugyanis a fenyőfa ahogy beljebb haladunk egyre kisebb, nem kap elég táplálékot, hiszen a talaj 11 méterrel lejjebb van. Valóságos bonsai jelenség szemtanúi lehetünk! Itt van az ország legnagyobb természetes erdeifenyő populációja.

Az áfonya is szereti a tőzeglápot, emiatt a medvék is előszeretettel járnak itt. De láthatunk kereklevelű harmatfüvet is, az ország egyetlen húsevőnövény faját. Télen szibériai hangulat uralkodik itt.

Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Florin Arjocu
Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Florin Arjocu Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Lucian Hum Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Lucian Hum Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Lucian Hum
Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Csedő Attila Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Adorján Attila Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Adorján Attila Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Adorján Attila Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy
Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Popa Ana Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Florin Arjocu Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Melenco Tantzy
Tőzegláp, Fenyőkút , Fotó: Florin Arjocu

Share Tőzegláp, Fenyőkút (DN13a Balavásár-Csíkszereda).

Facebook Twitter LinkedIn