Csíkszereda, Hargita megye központja, 37.176 lakosa van.

Csíkszereda

Csíkszereda, Római katolikus templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46.36253 E, 25.79726 K

A barokk jegyeket magán viselő római katolikus plébániatemplomot 1751 és 1758 között építették. A barokk stílusú főoltár, a Szent Kereszt tiszteletére különös technikával készült: feszület, golgotai domborítás és festmény Schuchbauer Antal szobrász munkája. 1771-ben épül a templom északi falához a Nepomuki Szent János kápolna. A hívek számának növekedésével a XX. század elején felmerül az új templom építésének gondolata. 1914-re a pénz is összegyült, ám az 1916-os román betöréskor a város központja teljesen leégett csak a templom maradt épen.

A templomot és plébániát 1944 őszén a szovjet katonák kifosztották, 1979 júniusában valakik felgyújtották a sekrestyét, a tűz súlyos kárt okozott a templomban is.Templomépítésről a román diktatúra hallani sem akart. 1981-ben a templom melletti kertet is el akarták venni, hogy utcát nyissanak rajta, ám a főesperes-plébános egy deszka csűrt állíttatott fel rajta. Több mint 5000 hívő gyűlt össze az akkori bérmálási szentmisén így csupán a templomkertben lehetett a szertartást megtartani. Innen eredt a későbbi deszkatemplom elnevezés. Ezután a hatóság letett a terület elvételéről.

A deszkatemplom 2003 júliusáig próbált enyhíteni a 30000 lelket számláló közösség templomgondjain, majd a Hargita lábához költöztették. 2003-ban ugyanis Makovecz Imre tervei alapján elkészült a Millenniumi-templom.

Kapcsolat:

0040-266-311-726

E nyelveken hívhat:

magyar, román, német

Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Marsovszky Zsuzsanna Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter
Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter
Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Csúcs Mária és Péter Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Marsovszky Zsuzsanna Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Polgármesteri hivatal
Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Marsovszky Zsuzsanna Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Marsovszky Zsuzsanna Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Nagy Adél Római katolikus templom, Csíkszereda., Fotó: Andrei Stroe

Share Római katolikus templom, Csíkszereda.

Facebook Twitter LinkedIn