Magyarvista település Kolozs megyében található, 781 lakosa van.

Magyarvista
Környék

Magyarvista, Református templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46.80178 E, 23.40062 K

Magyarvista első valószínűleg katolikus temploma valamikor 1280 körül épült hiszen 1291-ben már püspöki birtok.

A templom eredeti részei, mint a nyugati félköríves kapu, vagy ugyanezen az oldalon látható rozettás ablak a XIII. század második felében készültek. A hajó bordás boltozatjának zárókövén az 1498-as szám, a templomjavítás évét jelöli.

A későbbi javítások során olyan híres mesterek dolgoztak a templomon, mint Gyalui Asztalos János, aki 1699-ben a templom nyugati karzatát készítette el.

Umling Lőrinc kolozsvári szász mester és fiai, pedig kb.15 évet dolgoztak a templombelsőn. 1765-ban készítették el a déli bejárati ajtót majd az úrasztalát, szószéket, padokat és a 120, festett kazettás mennyezetet. A Mózes szék egyes kutatások szerint az 1400-as évek végén készült. Érdekesség, hogy az orgona melletti hirdetőtáblát az Umling család készítette az 1700-as évek végén.

Az orgonáját viszont, a kolozsvári szász, Andreas Eitel legalább 30 évvel később, 1825-ben készítette. Emiatt feltételezik, hogy a jelenlegi orgona előtt volt egy régebbi is. 1985-ben a Magyar Műemlékvédők Országos Bizottságnak köszönhetően 1580 előtti freskókat tártak fel a templom belsejében. A harangláb 1760-ban készült, nagy harangját 1784-ben öntötték.

Contact:

0040-264-271-420

E nyelveken hívhat:

magyar, román, angol, német

Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR
Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR

Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR Református templom, Magyarvista , Fotó: WR

Share Református templom, Magyarvista (DN1f Zilah-Kolozsvár).

Facebook Twitter LinkedIn

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.