Dabjon település Szilágy megyében található, 355 lakosa van.

Dabjon
Környék

Dabjon, Fatemplom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47.33190 E, 23.19173 K

Dabjon fatemplomát egy máramarosi mester építette 1753-ban. Ez Szilágy megye egyedüli, máramarosi stíkusban készített fatemploma. Két ereszes, népi nyelven két szoknyás fatemplom.

A hagyomány szerint az előhajóban látható kereszt a templomalapító sírja felett őrködik. A templombelső sokkal magasabb a szilágyságban megszokottakénál. A toronynak árkádos oszlopok által tartott kilátója van.

A bejárat ajtó rész egyetlen díszítő eleme a sodrony, amey körbefutja a templom külső falait, sőt a hajó bejáratát is, amely szent Péter és Pál apostolok képeivel is díszítettek. Az oltárnak csak két bejárata van, az ikonosztázt átszelő gerenda is szépen faragott.

Az előhajóban a Szűzek példáját és az Ítélet napját ábrázolták. A hajóban képeket láthatunk Jézus életéből, az oltárban pedig az Életfa jelenik meg. A festmények a dablyonújfalui Ioan Prodan mester munkái.

Contact: 0040-766-555-948

E nyelveken hívhat: román

Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon
Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon Fatemplom, Dabjon

Fatemplom, Dabjon

Share Fatemplom, Dabjon (DN1h Hosszúrév-Élesd).

Facebook Twitter LinkedIn

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.