Korond település Hargita megyében található, 5228 lakosa van.

Korond

Korond, Firtos vára

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46.44986 E, 25.14360 K

A Firtos vár Korond, Atyha, Énlaka és Firtosváralja között, a Firtos hegyen épült. Előtte római castrum volt itt, a határ védelmére és a só útvonalak biztosítására. 557-895 között Erdély térsége felett az avarok uralkodtak. Élénk kereskedelmet folytattak a szomszédos és távoli országokkal, Onnan és hadisarcból római és bizánci pénzekre tettek szert, amelyeket a VII. században elrejtettek Firtosváralján. 1831-ben ugyanis közel 5000 arany érmét találtak, római császárok képeivel. Megtalálóik eltitkolták, de kitudódott, volt nyomozás de csak 60 darabot tudtak tőlük elvenni.

A minoriták szerint a gótok építették a várat. Távozásuk után a vár birtok a nagy családok tulajdonába jutott, köztük a Firtos nemzetséghez is, amely új várat épített. Egyházi dokumentumokban a XIII. században kastély épült, szerzetesi rendházzal. 1701-ben már csak rom volt itt. 1737-ben István atyhai plébános templomocskát épített ide, és 6 szerzetes részére zárdát. Ők 1783-ban, hagyták el a kolostort, amely romlását már senki nem állította meg. Korond szélső házaitól a várig kb. 1,5 órás gyalogút vezet. Óvatosan a medvék miatt!

Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor
Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor
Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K

Share Firtos vára, Korond (DN13a Balavásár-Csíkszereda).

Facebook Twitter LinkedIn