Ördögkút település Szilágy megyében található, 727 lakosa van.

Ördögkút
Környék

Ördögkút, Bay kastély

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47.10481 E, 23.10877 K

Ördögkút központjában látható kastély Bay Ferenc földesúr építette a XIX. század közepén.

Itt élt családjával együtt 1944-ig. Mindössze néhány héttel azelőtt, hogy ideérjen a második világháború frontvonala, családjával együtt felesége szülőfalujába, Körtvélyesre költözött. Végleg elhagyta a Ördögkutat, emiatt a település lakossága őt tette felelőssé a néhány héttel később bekövetkezett vérengzések miatt.

A háború után a kastély TSZ székhely lett, 90 után pedig közprédára került. Állapota napról-napra romlik, csupán műemlék státusza óvja a lakosság haragjától. Lebontani nem szabad, renoválására, konzerválására pénz nincs, hát várják, hogy magától összedőljön. Történik mindez annak ellenére, hogy Ördögkút az ország egyik egyedi épületét birtokolja.

A kastély két szárnyát, a velencei "sóhajok hídjának" mintájára készült átjáró köti össze.

A fent látható fotók 2011-ben készültek. Akkor még az épület esetleges helyreállításáról beszélgettünk a tanácsosokkal, hogy ha rendbe tennék, művelődési házat, vagy öregotthont vagy bármi mást lehetne ott berendezni, európai pénzekről, és sok más egyébről ... Aztán most, 2020-ban ledöbbenten néztem Luidort Péter képeit a Bay kastély jelenlegi kinézetéről. Mi történhetett? Nemtörődömség, tényleg hagyták tönkremenni? Az apáról fiúra szálló harag elszállt és már nem számított ki téglája került egyik-másik lakásba? Hajléktalanok portyáztak ott és melegedtek az ajtók, ablakok, gerendák faanyaga mellett, ettől kormosak a falak? A Műemlékvédelem hallgatólagosan elfogadta a történteket? Sok kérdés kavarog bennem, s míg sok helyen renoválják az épületeket, mert turistákat vonz, Ördögkút nem érti, és még ma, 2020-ban sem tudja felfogni, mit veszít el végérvényesen. Így néz ki most a Bay kastély:

Alig telt el néhány nap és újabb sokkoló képeket kaptunk a Bay kastélyról. Nincs többé! Kedves turisták emiatt a látnivaló miatt nem kell többé Ördökútra utazniuk. Mi történt? 2019 tavaszán Daniel Breaz művelődésügyi miniszter azzal, hogy kivette a műemlékek listájáról, aláírta a kastély halálos ítéletét. Vajon járt valaha Ördögkúton? Látta a kastély egyedi architektúráját? Valószínűleg nem is érdekelte, engedett a falu egyes embereinek nyomására, akik harcban álltak az épülettel. Nekimentek a buldózerekkel és lerombolták a kastély legkisebb darabját is. Kedves parlamenterek, vajon miért nem állítják meg a műemlék épületek eltörlését a listáról? Ez az eset nem egyedi, másutt is történt ilyen. Állítsák meg az ország örökségének tönkretételét!

Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR
Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Valeria Lehene Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR
Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR
Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR
Bay kastély, Ördögkút , Fotó: WR Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter
Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter
Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Luidort Péter Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Kürti Barna Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Mirel Matyas
Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Kürti Barna Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Mirel Matyas Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Mirel Matyas Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Mirel Matyas Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Mirel Matyas Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Kürti Barna Bay kastély, Ördögkút , Fotó: Mirel Matyas

Share Bay kastély, Ördögkút (DN1f Zilah-Kolozsvár).

Facebook Twitter LinkedIn

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.