Szilágysomlyó település Szilágy megyében található, 11653 lakosa van.

Szilágysomlyó
Környék

Szilágysomlyó, Katolikus templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47.23238 E, 22.79846 K

Szilágysomlyó római katolikus templomát 1534-ben építette. Báthory István erdélyi vajda és felesége Telegdy Katalin.

Egy évvel később ebben a templomban keresztelik meg fiukat Istvánt akiből néhány év múlva erdélyi fejedelem és lengyel király lesz. Az öröm nem tart sokáig, hiszen az öreg Báthori nem égészen hat hónappal fia születése után meghal.

A Báthori család itt tartózkodásának és az általuk támogatott katolikus egyháznak tulajdonítható, hogy Szilágysomlyón a XVII. század elején is többségben voltak a katolikusok. A királyi rendelet a katolikus templomot mindenütt, a többségnek ítélte oda. Így az megmaradt római katolikusnak.

1660-ban a törökök Várad felé haladva felégetnek minden útjukba kerülő települést a templomaikkal együtt. Nem menekült meg Somlyó sem. Felújítása 1666-ban, II Rákóczi György özvegyének, Báthori Zsófiának anyagi támogatásával volt lehetséges.

Tornya 1780-ban épült. A templomban egy fő és két mellékoltár látható. A főoltár a Varjú család ajándéka, így az oltár feletti emléklapon a család neve olvasható. Az orgona újkori 1984-ben építették. A Lengyelorszégból származó oltáriszentség tartón viszont az 1606-os szám olvasható.

Contact:

0040-260-679-052

0040-745-859-135

E nyelveken hívhat:

magyar, román, német

Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR
Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR Katolikus templom, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Share Katolikus templom, Szilágysomlyó (DN1h Hosszúrév-Élesd).

Facebook Twitter LinkedIn

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.