Zilah, Szilágy megye központja, 55.924 lakosa van.

Zilah
Környék

Zilah, Katolikus templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47.17992 E, 23.05584 K

Hajdan Zilah az erdélyi római katolikus püspökség tulajdona volt egészen 1542-ig. 1241-ben a mongolok lerombolták a Szent Kereszt nevet viselő katolikus templomot. 1246-ban az erdélyi püspök építi újra, valószínűleg ez a templom érte meg a reformáció kezdetét.

1527-ben tör be a reformáció. Az új hit terjesztése 123 évig tartott, eredményeként 1650-ben megszűnt, majd 102 éven át szünetelt a katolikus vallás Zilahon. 1741-ben a Zilahra érkező és Nagy András házában megszállt minorita rendbéli papokat Wesselényi báró űzette el a településről. 1748-ban mindössze 7 római katolikus lélek volt. 1752-ben plébánost neveznek ki, 1780-ban a bécsi udvar engedélyezi a templom építését, és 1784-re felépül a kápolna, fatornyában 3 haranggal. A jelenlegi templom alapkövét 1878-ban rakták le. A munkálatok Jenei István tervei alapján folytak és 4 évig tartottak. 1911-ben a hívek kérésére 2 nagyobb harangot öntettek. 1917-ben a hadsereg rekvirálta a nagyobbik és a régi templom 3 kicsi harangját. 1929-ben öntettek újabb kettőt és ezzel 3 harang van a toronyban.

Contact:

0040-260-616-254

0040-744-863-887

E nyelveken hívhat:

magyar, román

Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR
Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: Gáspár Attila Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR
Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: Gáspár Attila Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR
Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR Katolikus templom, Zilah., Fotó: WR

Share Katolikus templom, Zilah.

Facebook Twitter LinkedIn

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.