Budfalva település Máramaros megyében található, 2232 lakosa van.

Budfalva
Környék

Budfalva, Fatemplom Josani

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47.73148 E, 23.94420 K

Budfalva alszegi részének, úgynevezett Josani fatemploma Máramaros egyik legrégebbi fatemploma. 1999-ben vált a világörökség részévé, felkerült az UNESCO listára. 1643-ban építették a görög katolikus hívek. Amikor a kommunisták betiltották vallásukat a templom az ortodoxoké lett. Kimondott máramarosi templom, magas, dupla tetejű, magas toronnyal.

Zsindely teteje van, a 38 m magas torony az elő-hajó fölött látható, kilátós, toronysapkájának négy sarkában tornyocskák láthatóa, amelyek a hajdani település rangjára utal. A bejárati ajtófélfa szépen díszített, arabeszkek, rozetták és mértani alakzatok ismerhetők fel rajta.

Belseje elő-hajóra, hajóra és oltárra oszlik. Mindenütt megmaradtak a festmények. Külön figyelmet érdemel a nagyszámú szentkép és az üvegre festett szentképek is. Csupán a boltozat festett vászonja tűnt el. A dupla tetőszerkezetnek köszönhetően maradhattak fenn ezek az 1643-ban készült festmények. Az elő-hajóban és hajóban látható festmények, valamint a szentlépek legnagyobb része Alexandru Ponehalsch munkája. AZ oltár festményeit 1812-ben Ianoș Opriș készítette. Az ikonosztáz négyregiszteres.

Fenn látható a keresztre feszített Jézus. A második regiszterben Szűz Mária, karján a kisdeddel, körülötte a próféták, a harmadik regiszterben Jézus a tizenkét apostollal. Lenn a szentképek és a szépen díszített oltárajtók láthatóak, amelyeken a festett medalionokat indás csipkeminta veszi körül.

Itt őrzik Pintea, a környék legendás vitézének páncélját, amelyet a templomnak adományozott az 1717-es tatárok ellen folytatott harcok után. 1989 után úgy tűnt, a görög katolikus egyháznak vissza sikerül kapnia a templomot, de a Legfelsőbb Bíróságon elvesztette a pert.

Kapcsolat:

0040-262-373-787

0040-721-325-016

E nyelveken hívhat:

román, angol

Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș
Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR
Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș
Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR
Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR
Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: WR Fatemplom Josani, Budfalva , Fotó: Țecu Mircea Rareș

Share Fatemplom Josani, Budfalva (DJ109f Fejérfalva-Galgó).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr