Nagybánya, Máramaros megye központja, 122.660 lakosa van.

Nagybánya
Környék

Nagybánya, Katolikus templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47.65865 E, 23.58312 K

A hajdani Szent István templom körüli temető, jelenleg park, déli oldalát zárja le a régi jezsuita templom és a hozzá tartozó rendház és iskola épületegyüttese. A templom 1717-1720 között épült, és 1773-ig a jezsuitáké volt, akik 1674-ben jelentek meg Nagybányán és a régi Szent Márton templom helyére építik fel a ma is látható templomot, Matyasovszki László nyitrai püspök anyagi támogatásával.

Köszönetképpen az iskola nyugati homlokzatába egy emléktáblát helyeztek el a püspök medvés címerével és valószínűleg portréjával. A templom tervezését Christoph Tauschnak tulajdonítják. A főhomlokzat fülkéiben szentek faszobrai láthatóak, a főbejáratot vörös kőoszlopok és egy latin nyelvű tábla díszíti, amelyen az 1718-as évszám olvasható, a tornyok hagymasisakosak. A bonyolult belsőterű, hat oldalkápolnás hajó alatt kripta van. A hajót boltozatát és a szentélyt dongaboltozat fedi.

Ólomüveg berakásos díszes ablakai, amelyeken hat magyar szent életéből vett események és bibliai jelenetek láthatóak, Budapesten készültek. Az oltárt 1824-1825-ben faragta Schaintzer Fülöp. A templom festményei Mezey József és Kiss Károly alkotásai.

Orgonája 1939-ben, a pécsi Angster orgonaépítő cég műhelyében készült és 1998-ban a cég örököse, Budavári Attila felújította. Azóta több jeles orgonaművész koncertjének lehetett tanuja a nagybányai komolyzenekedvelők tábora.

Kapcsolat:

0040-262-212-772

0040-262-214-925

E nyelveken hívhat:

magyar, román, német

Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR
Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR

Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR Katolikus templom, Nagybánya., Fotó: WR

Share Katolikus templom, Nagybánya.

Facebook Twitter LinkedIn