Nagybánya, Máramaros megye központja, 122.660 lakosa van.

Nagybánya
Környék

Nagybánya, Református templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47.66114 E, 23.58030 K

Nagybánya a protestantizmust Kopácsi István prédikátor 1547-es tevékenysége nyomán fogadta el, s rövidesen a település 3 katolikus temploma a reformátusokhoz került. Amikor újra felerősödik a katolikus vallás, a reformátusoknak új templomot kellett építeniük, a város falain kívül.

Két fatemplom után 1792-1809 között felépült a jelenlegi templom. Karcsú, 50 m magas tornya 1836-ra készült el, benne 1814, 1815 és 1847-ben öntött harangokkal. Három harangot rekviráltak az első világháborúban, a ma is meglévő 21 mázsás harangot 1892-ben Budapesten öntötték. 1150 kg-os harangot 2010-ben. A főbejáraton belépve oldalbejáratok vezetnek fel a karzatra. A hajó impozáns méretű belső terét rendkívül széles boltozatsor fedi. A karzataljban egy 1786-os, festett papiszéket találunk, amely a XVIII. századi fatemplomból származik.

Orgonáját Andreas Eitel 1828-ban készítette. 1891-ben Országh Sándor javította és bővítette. A ma látható úrasztala 1873-ban készült. 1869-ben villámcsapás következtében tetőzete és belső faszerkezete leég. A helyreállítása során érte el jelenlegi kinézetét. Rézkupolás fedelű, vörös rézgombos, nagy vitorlás tornya, a Szent István torony mellett Nagybánya szimbóluma.

Kapcsolat:

0040-726-702-025, 0040-262-211-048

E nyelveken hívhat:

magyar, román, német

Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR
Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR
Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR
Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: WR Református templom, Nagybánya., Fotó: Mezei Elemér Református templom, Nagybánya., Fotó: Mezei Elemér Református templom, Nagybánya., Fotó: Mezei Elemér Református templom, Nagybánya., Fotó: Mezei Elemér

Share Református templom, Nagybánya.

Facebook Twitter LinkedIn