A DN75-ös út 168 km hosszú, az Aranyos völgyén halad, Tordát (E60/DN1) köti össze Biharlonkával (E79/DN76).

DN75
Turista látnivalók, DN75
Szállás, DN75

Torockógyertyános, Kőköz szoros

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46.37741 E, 23.58267 K

A Torockói hegységben lévő Kőköz egy megközelítőleg 3 km hosszú sziklaszoros, amelyet a Borrév-Nagyenyed közötti országút szel át. 250 m magas függőleges sziklafalak között haladunk el, alpinista paradicsom és szinte hihetetlen, de be is járható.

A két peremen ugyanis turistautak vezetnek és így közelről is láthatjuk az égbe nyúló csúcsokat. A barlangokkal, vízesésekkel tűzdelt környék feltárása Czárán Gyula nevéhez kapcsolódik. A történelem során e sziklafalak között lévő barlangok nyújtottak menedéket.

Az ellenség elől ide menekültek hajdanán a nagyenyedi emberek.

1850-ben omlott le például a barlangbejáratot lezáró fal, amelyik védte a barlangban meghúzódtakat. Orbán Balázs egy különös eseményről is említést tesz, az 1736 májusában végigsöpört viharról ír, amikor annyi szikladarab került az útra, hogy elzárta a közlekedést a szorosban.

Az autóból bámészkodó sofőrök figyelmébe ajánljuk, a szorosban kialakított több kiállót. Az út ugyanis a szorosban kanyargó, és balesetforrás. A kiállók pedig olyan helyeken vannak, ahonnan szép kilátás nyílik a sziklákra.

Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR
Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: Kovács Lajos
Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: Mihaela Giorgiana Dogaru Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: Mihaela Giorgiana Dogaru Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR
Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR
Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: Kovács Lajos Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda., Fotó: WR

Szállás a Kőközi szorosban

Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda. Templul Cavalerilor

Share Kőköz szoros, DN75 Biharlonka-Torda.

Facebook Twitter LinkedIn